Kiásott halottaktól rettegnek az úrhidai temetőben

Nyugodt, csen­des település Úrhida és környéke. Senki nem gondolná, hogy a falu határában egy igazi kísérteties helyre bukkanni. A főút mellett fák, bokrok és sűrű aljnövényzet által benőtt kis dombon áll egy magára hagyott, hátborzongató temető, avagy ahogyan a helyiek hívják: a Csárdatemető. Különleges nevét onnan kapta, hogy az 1800-as évek elejéig borkimérő, majd vendégfogadó állt a helyén, később temették ide halottaikat a falusiak.

A sírokat azóta feldúlták, az emberi maradványok egy részét ki­emelték. Egy gyermeksírt is feldúltak, a fiúcska holttestét kivették az ismeretlenek. Van, akinek rokonai is nyugszanak a régi temetőben, de még ők sem járnak arra. Nem csoda: sokan borzonganak a helytől. A falu öregjei még mindig emlékeznek furcsa történetekre:

– Régen csak vállon vitték oda ki a halottakat – meséli egy falubeli idős asszony. – Emlékszem gyermekkoromból arra, hogy sokszor egy sötét alak állt a temető előtt. Nem beszélt, nem szólt senkihez, nem is bántott senkit, de ettől csak még ijesztőbb lett. Egy idő után eltűnt. Mindenkinek felállt a szőr a hátán tőle, a szülők a gyerekeket is féltették – mondja az asszony. Barátnője szerint a falusiak közül a legtöbben elkerülték a temetőt, de volt, aki kimondottan ott telepedett le.

– Akadtak hajléktalanok, akik bevették magukat a fák, bokrok alá, de gyorsan to­vább is álltak. Rajtuk kívül csak egy dinnyeárus és népes családja élt meg ott. Őket nem zavarta ez az egész. Egyszer csak azonban eltűntek, se szó, se beszéd, nem tu­dom, mi lett velük. Keresték őket, de soha többé nem találták – mondja.

A legtöbb idős ember elkerüli a helyet, míg mások csak párban járnak arrafelé. Egy másik öreg úrhidai azt mondja a Csárdatemetőről:

– Én is voltam kinn, de egész életemben csak egyszer. A férjem kísért el, nem történt velünk semmi rossz. Nyomasztó, félelmetes hely, megmagyarázhatatlan, különös atmoszférája van – mesélte egy idős nő.