Aktuális

Fagyállós gyilkosság: „Köszönöm, hogy megölted a fiamat!”

H. Á.

Létrehozva: 2015.11.12.

Naplója buktatta le a fagyállós gazdát. Hét évet kapott Vajtai Pál.

Köszönöm, hogy megölted a fiamat! – mondta 2013. október 31-én idősebb Sz. Sándor Vácszentlászlón Vajtai Pálnak. Hat nappal korábban a fia, Sz. Sándor ugyanis bemászott Vajtai kertjébe és (legalább harmadszorra) lopott a gazda meggyborából, amelybe a tulaj fagyállót töltött.

Sz. Sándor ekkor már kórházban volt. Kómában feküdt, az orvosok felkészítették a családot a legrosszabbra. Vajtai épp a rendőrségre tartott. Tanúként hallgatták meg, tagadta, hogy bármit is tett a borba. A nyomokat megpróbálta eltüntetni: a fagyállós üveget kidobta, a hordót kimosta és tiszta bort öntött bele.

Sz. Sándor csak két nappal a betörés után, október 27-én került kórházba, mert családja először azt hitte, a mérgezett férfira: csak részeg. Sándor dizájnerdrogot is bevett, azzal nyakalta a fagyállós meggybort. Többen mondták neki, hogy ne igya, mert gusztustalan.

Ezen a napon Vajtai a következőt írta naplójába: „Nagy ba..meg! Hat ember kórházban”.

Sz. Sándor november 1-jén halt meg, öt nappal később pedig – második rendőrségi kihallgatásán – Vajtai megtört és bevallotta: ő keverte a fagyállót a borába, hogy megleckéztesse a tolvajokat.

A fenti körülményeket is figyelembe véve hozott ítéletet tegnap a Budapest Környéki Törvényszék Szegedi Gyöngyvér vezette bírói tanácsa, ami első fokon végül emberölés miatt hét év börtönre ítélte Vajtait. A törvényszék szerint, mivel a fagyálló halálos méreg és mivel a vádlott azért tette ki a bort, hogy azt a tolvajok megigyák, ezért megállja helyét a gyilkosság, szemben az ügyészi indítvánnyal, ami csak súlyos testi sértés volt. A vád öt évet kért Vajtaira. Az ítélet nem jogerős, a vádlott szabadlábon védekezhet.

Ezért lett gyilkosság az ítélet

A bíróság szerint gyilkosság történt, mert:

- Vajtainak tudnia kellett, hogy a fagyálló halálos méreg
- el akarta tüntetni a nyomokat
- nem volt igaz, hogy maximum rosszullétet, vagy kórházi ellátást szeretett volna okozni, hiszen így is kiderült volna, hogy mitől lettek rosszul
- Vajtai egyszer azt mondta: „aki iszik a boromból, az nem iszik, vagy eszik többé semmit”
- a bor-fagyálló keverékből 6–7 deci is elég volt a halálhoz, ez pedig nem kirívó mennyiség
- az, hogy az áldozat drogozott és két napig nem került kórházba, nem befolyásolta, hogy belehalt a mérgezésbe (mások is ittak belőle, de ők kevesebbet, ezért élték túl) 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715098514
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715098514
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715098514
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715098514
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715098514
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715098514
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715098514
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet