Bíróság: 3 orvosból egy sem felelős Alíz haláláért

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 10. 17:45
Feszülten, csalódottan várta az ítéletet Simori Renáta és férje, Németh Kornél. A pár évek óta pereskedik elhunyt kislányuk, Aliz halála után. Mint azt a Bors megírta: a gyermek egyévesen, borzalmas haláltusa után hunyt el. A szülők állítják: Aliz haláláért három orvos a felelős.
B. B.

Elsőfokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden kimondta: senki nem hibás az egyéves Aliz haláláért. 

- Csalódottak vagyunk, főleg miután annyi véletlen furcsaság történt az ügy során - mondta a Borsnak szomorúan Németh Kornél. - Az intenzíves orvos már Aliz halálakor úgy fogadott, hogy önök azok a problémás szülők? Alig azután, hogy a lányom testét eltolták. Közölte, hogy fiatalok vagyunk, lehet még gyerekünk. Azt hittem, ezután borzalmasabb nem jöhet. De ezek a tárgyalások voltak mindennek a teteje. Miben reménykedjünk ezek után? - teszi fel a kérdést az apa. 

A tárgyalás feszült hangnemben folyt, Renáta előtt végig ott feküdt egy, a lánya nevével felcímkétett fotóalbum. Az édesanya remegő hangon mondta el beszédét, fotót mutat mosolygós, boldog Alizról a bírónak és a vádlottaknak is.

- Az lányom haldoklott. Más lett volna, ha félrehívnak, közlik, hogy a lányom haldoklik, fogjam a kicsi kezét. De nem történt ilyen. Fájdalmak között kellett meghalnia, az orvos pedig részvétet sem nyilvánított utána! - szögezi le.

- Nem tudják,milyen ott állni egy koporsó előtt, amiben a saját gyermekük fekszik, odaállni egy apró testvér elé, hogy a húga nincs többé, nagyszülő és dédi elé, hogy az imádott unoka halott. Még ezek után sem kívánom, hogy megtudják! De ez a három ember itt a gyerekem haláláért felelős - jelenti ki határozottan.

Az ítélet előtt a két vádlott részvétét fejezte ki, a harmadrendű vádlott azonban elutasította az utolsó szó jogát, nem nyilvánít részvétet. Mindhárom vádlottat felmentették, a majd egymillió forintos költséget a szülőkre ruházták. A pár keserű mosollyal fogadták a hírt:

- Nem számítottunk másra, sajnos. Nagyon szomorúak, csalódottak vagyunk, de nem hagyjuk annyiban. Másodfokig visszük, igyekszünk külföldi szakértőket megkeresni! - mondja határozottan Renáta.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.