Végignézte, ahogy megerőszakolják szerelmét

rablóbanda
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 19. 16:00
A fegyveres banda nem kímélte a parkban sétálgató baráti társaságot. Egy nőt előbb megerőszakoltak párja előtt, majd két férfit a vízbe fojtottak a zokogó nők szeme láttára.
Bors

Döbbenetes bűncselekényekről számolt be a minap a The Citizen nevű portál. Az újság azt írja, hogy a dél-afrikai Kensigtonban található Rhodes Park közelében egy felfegyverkezett banda rátámadt egy, a parkban sétáló négyfős baráti társaságra, és elképesztően bántak áldozataikkal.

Helyi idő szerint szombaton este hat óra környékén rohanták le őket, és az egyik nőt a barátja szeme láttára erőszakolták meg többen is, miközben a férfit össze-vissza verték. Ám itt nem álltak meg, a döbbent lány ugyanis kénytelen volt végignézni, ahogy barátját megkötözik, majd az egyik kis tóba dobják, a velük lévő másik férfival együtt. A támadásban mindkét férfi életét vesztette.

A dél-afrikai rendvédelmi szervek szerint az egyik támadónál kés volt, egy másiknál pedig lőfegyver, és állítólag 10-nél is többen lehettek, így nem hiába tudták ártalmatlanná tenni a két férfit és a két nőt. A hatóságok két rendbeli gyilkosság, és egy rendbeli nemi erőszak vádjával kezdett el nyomozni. Egyelőre nem sok nyomuk van, amin el tudnak indulni, ezért a lakosság segítségét kérik, hátha volt valaki, aki szemtanúja volt a borzalmaknak.

„Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot, ami belföldről minden hálózaton keresztül ingyenes: 06-80-20-55-20”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.