– Édesanyám és az én lelkiismeretem is tiszta. Nem kötöttük kutyaláncra Krisztiánt, és nyújtófával sem ütöttük meg. Az sem igaz, hogy kifosztottam. Ezt az egészet csak a volt élettársam találta ki – mondta Katalin.
A 33 éves szegedi nő a rendőrség nyomozása szerint május 1-jén este 8 óra körül felhívta volt élettársát, és megkérte, hogy aludjon vele Fő fasori albérletében, tudta meg a Délmagyarország. Krisztián elment a nőhöz, ahol öten várták. Azonnal ütni kezdték, meztelenre vetkőztették, majd a fürdőkádban saját övével és egy kutyalánccal megkötözték. Közben kézzel, illetve egy nyújtófával bántalmazták. Katalin elvette tőle a pénzét és a mobiltelefonját. A verések között kisebb szüneteket tartottak, így tudott a férfi kiszökni a házból, és egy közelben lakó ismerősétől segítséget kérni.
A mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint Krisztián testét legalább húsz nagy erejű ütés érte: ezek közül többet okozhatott nyújtófa.
– Május 1-jén reggel szörnyű baleset történt az ötéves kislányommal. A kertben főztük a halászlét, és a gyerek magára rántotta a bográcsot. A felsőteste és a karja súlyosan megégett. A gyerekklinikára vittük, ahol a fájdalomtól altatni kellett. Krisztiánnak is küldtem egy SMS-t, hogy mi történt, de kértem, hogy ne jöjjön be a kórházba, mert már nem voltunk jó viszonyban – magyarázta a nő. A férfi ennek ellenére megjelent az intézményben, de ekkor még semmi atrocitás nem történt.
– Este 8 óra előtt értünk haza a lányom apjával. Nem sokkal ezután Krisztián is megjelent az albérletünkben. A nagyszobában ültem anyukámmal és a lányom apjával. Krisztián nagyon féltékeny volt rá, kérdezte, mit keres itt, és elkezdett szidni, majd nekem akart jönni. A lányom apukája a védelmemre kelt, kétszer megütötte, majd az előszobában még egy pofont adott neki. Krisztián szája felrepedt, ezért kérte, engedjük meg neki lemosni a vért. A fürdőszobában mosta meg az arcát, a vércseppek a mosdás miatt csapódtak fel a falra. Ezután a lányom apja kikísérte a házból, és elment. Másnap a rendőrök a klinikáról a lányom mellől vittek el a feljelentése után – mesélte Katalin.
A nő a húsz ütés nyomára is magyarázatot adott. – Április 30-án volt egy motorbalesete a közelben. Akár ebben is szerezhette a sérüléseit. Aznap este is bemászott a ház kerítésén hozzánk, ekkor kihívtam a rendőröket, de mire ideértek, már nem találták meg a környéken – mesélte. Krisztián véréből a nagyszoba egyik falára is jutott.
– Ez azon a héten szerdán került oda. Sokszor bántott engem, de én nem hagytam magam. Aznap is nekem jött, én védekeztem, párszor arcon ütöttem, a vér úgy került a falra – mondta Katalin.
A rendőrség az öt támadót előállította. Ellenük súlyos testi sértés és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Katalint kifosztással is meggyanúsították. – A nővéremet és a párját csak belekeverte az egészbe. Itt sem voltak azon az estén. De tudják, mi a legérdekesebb? Krisztián június 18-án ideköltözött hozzánk albérlőnek. Ha engem valahol az általa elmondottak szerint bántanak, soha életemben nem mennék vissza oda! A költözésről írásos szerződést kötöttünk. A papírok és az ártatlanságunkat bizonyító egyéb más iratok az ügyvédemnél vannak – magyarázta. A rendőrök az ügyben a nyomozást befejezték, iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek küldték meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.