F. György Lászlót a rendőrök 2015. október 20-án 22 óra 10 perckor egy dömsödi hétvégi házban fogták el és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra előállították, írja a rendőrség honlapján. Elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya fogolyszökés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 20 éves dömsödi férfi ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. október 18-án a délelőtti órákban szökött meg a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetéből.
A bejelentést követően a nyomozóhatóság elrendelte a férfi körözését.
Jogkörénél fogva a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a fenti eljárásban 2015. október 19-én nettó 300.000 forint, azaz háromszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, amelyet ezúton visszavon.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának múlt vasárnapi tájékoztatása szerint a bíróság lopás miatt jogerősen egy év börtönre ítélte F. György Lászlót, aki a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében kezdte meg büntetése letöltését, majd a délelőtti séta közben eltűnt onnan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.