2013-ban tette lehetővé a kormány, hogy külföldiek pénzért letelepedési engedélyhez – és vele együtt schengeni vízumhoz – jussanak. Ezért 75 millió forintnyi eurót kellett leszurkolni.
– 250 ezer eurós letelepedési kötvényt vásároltunk a magyar államtól. Öt év múlva – kamatok nélkül – visszakapjuk a pénzt, így megéri – meséli a Spektrum Tv szombaton adásba kerülő műsorában Liu Zsuj-piao. Ő az első, aki nyíltan beszél arról, hogy pénzért vásárolt letelepedési engedélyt.
Liu úr egy kantoni teakereskedő, aki másfél éve költözött családjával Budapestre. Amikor ide érkeztek, nem is volt benne biztos, hogy a magyarok isznak-e egyáltalán teát.
– Szerencsére nagyon szeretik a kínai teákat az itteniek – mondta az üzletember, akinek különleges antik teagyűjteménye van.
Idén szeptemberig közel háromezren vásároltak letelepedési kötvényt, többségük kínai állampolgár. Januártól a kötvény ára felemelkedett 300 ezer euróra (90 millió forint), amit tetéz a közvetítő irodának fizetendő 60 ezer euró (18 millió forint). Ezzel az illető családja is állampolgár lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.