A tárcavezető, az államtitkárok és a helyettes államtitkárok által, heti négy órában igénybe vehető kommunikációs tanfolyamot közbeszerzési pályázaton nyerte el az Exams Kft. A vállalat a cégjegyzék szerint egy 2011-ben alapított családi vállalkozás.
A Bors kérdéseire az agrárminisztérium elárulta: Fazekas Sándor egyelőre nem vette igénybe a képzést, de a megbízott cég csak az állami vezetők által ténylegesen igénybe vett tanórák költségeit számlázza. A tréning hivatalosan az „idegen nyelven történő közigazgatási munka segítését szolgálja”. Az viszont nem derült ki a válaszból, hogy melyik ez a nyelv, és hogy ezen a nyelven zajlik-e a tanfolyam. A közbeszerzési kiírásban nem szerepel idegen nyelvű képzés.
A tréning oktatási anyaga alapján eddig nagy bajban lehetett Fazekas és az államtitkárai, ha tárgyalásokra került sor. A tanfolyam témája egyebek közt a „hatékony visszajelzés”, az „aktív hallgatás”, és az „empátiafejlesztés” is. A miniszter gyakorolhatja a „sikeres szereplési technikákat” is, amelyeket szóbeli megbeszéléseken, tárgyalásokon, előadásokon vagy éppen telefonálás közben használhat fel. Sőt Fazekas emellett megismerheti a „hatékony önérvényesítés” kommunikációs technikáit is. A tanórák helyszínét a minisztérium biztosítja, vagyis a tárca épületében, irodáiban zajlanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.