Kidobta a hetedikről újszülött babáját az anya

anya
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 30. 18:00
A nő az otthonában adott életet babájának, akit nem sokkal a születése után kihajított a hetedik emeleti lakásának ablakán.
Bors

A New York-i nő barátjával együtt élt abban a lakásukban, ahol életet adott kisababájának. Jennifer Berry állítólag eltitkolta élettársa előtt terhességét, amit az is alátámaszt, hogy a férfi úgy nyilatkozott, fogalma sem volt róla, hogy a barátnője terhes. Azt nem lehet tudni, hogy ez mégis hogyan sikerült kiviteleznie Berry-nek, de sikerült. Az eltitkolt állapotossága után már az sem meglepő, hogy úgy szülte meg a babát, hogy eközben a férfinak semmi sem tűnt fel ebből. A szülés után pontosan nem derült még ki, hogy mennyi idő telt el addig, amíg a nő végzett babájával.

A rendőrséget egy szemtanú hívta, aki látta, amint a nő fogja az újszülöttett és kivágja az ablakon. Hogy mi vezérelte szörnyű tettének elkövetésében, nem lehet tudni, mert a kihallgatások még folyamatban vannak.

A szakértői vizsgálatok alapján kiderült, hogy a gyerek élve született, így valóban gyilkosság történt. A kicsi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal rövid életét vesztette.

A nőt a New York-i rendőrség emberölés vádjával letartóztatta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.