Gyerekek ezreit az iskolában rontják meg

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 06. 17:00
Az elmúlt három évben több mint 5500 szexuális bűncselekményt követtek el az Egyesült Királyság oktatási intézményeiben.
Bors

Egy, a BBC Radio 5 Live által kikért tanulmány szerint az elmúlt három évben több mint 5500 esetben történt szexuális bűncselekmény az Egyesült Királyság oktatási intézményeiben. Ezekből közel 4000-et zaklatásként és több mint 600-at nemi erőszakként regisztráltak, több mint 1500 áldozat pedig még a 13. életévét sem töltötte be.

Szintén sokkoló adat, hogy a bűncselekmények egy ötödét az iskolatársak, vagy hasonló korú fiatalok követik el, de a legbizarabb esetben a zaklató és az áldozat is mindössze ötéves volt.

– Az iskola három legnépszerűbb sráca erőszakolt meg, és az igazgató is először el akarta tusolni az ügyet, mivel a fiúk a legjobb sportolók között voltak. – idézi a BBC az egyik, nevét nem vállaló áldozatot.

A sok szexbűntény fényében sokkolónak hat, hogy 2013-14-ben mindössze 60 diákot bocsátottak el az iskolákból ilyen ügyek miatt.

– Egészen botrányosak a statisztikai adatok, sok fiatal a kemény pornófilmekben látja az erőszakot és azt hiszik, hogy ez a normális. Szerencsére egyre többen vállalják, hogy áldozatok, de valamit tenni kell az elharapódzó erőszakkal szemben, főleg, hogy sokszor maga az erőszak is az iskola területén történik. – mondta Jon Brown, aki a gyermekvédelmi szolgálat egyik vezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.