Eltűnt cicáját kőrözi az angyalföldi kislány

eltűnt macska
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 10. 10:00
Megható felhívást tettek ki több helyen is Angyalföldön. Egy kislány saját kezével írt leveléből kiderült, eltűnt cicáját keresi.
Huszti Zoltán

Elveszett a cicám! Kérem, aki megtaláltja vörös cicámat, hívja anyukámat! – szól a megható felhívás. A Bors megpróbál segíteni a kislánynak, ezért tárcsáztuk a számot.

– Mici, a testvérével, Macival fél éve került hozzánk hathetesen. Perzsa és házicica keverékek – mondja Nagybálkai Diána, a kislány, Piros édesanyja.

– Szeptember 5-én elmentünk otthonról és mire visszajöttünk, Mici nem volt sehol. Kerestük a kertben, a pincében, aztán bejártuk a környéket, sikertelenül. A lányom nagyon szomorú volt. Ő találta ki, hogy ír egy kereső levelet, és azt ragasszuk ki a környéken. Támogattam, ám sajnos eddig nem jelentkezett senki – mondta az anyuka.

Diána arra gyanakszik, hogy mivel Mici emberhez szokott, kóborlása közben valaki megsajnálta és hazavitte. 

– Kutyával szemben megvédte volna magát, mert már erős karmai voltak, és nagyon mérgesen tudott fújni, ha veszélyben érezte magát – emlékezett Diána. A család élete pár nap alatt megváltozott. 

– Mici testvére azóta furcsán viselkedik. Kevesebbet eszik, nem találja a helyét, nem tud magával mit kezdeni. Szomorú. Mozgósítottunk mindenkit, állatorvostól kezdve az állatvédőkig. A kislányom nagyon reménykedik, hogy Mici hamarosan hazatalál.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.