Csak miután lőtt, tudta meg a tini: apjával végzett

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 10. 19:00
Döntött a tini, és meghúzta a ravaszt. Ekkor még nem is sejtette: saját apja életét vette el.
Bors

A 18 éves Malachi Heisler édesanyja sikolyára ébredt fel kedd éjszaka: a nő fejéhez egy fekete ruhába öltözött, maszkos férfi szorított fegyvert floridai otthonukban. Hirtelen kellett cselekednie: ő maga is fegyverért nyúlt, és lelőtte a betolakodót. Csak ezután derült ki, hogy saját apjával, John Heislerrel végzett. “Öt-hat másodpercem volt dönteni” - nyilatkozta a fiú az ABC Action News-nak. “Amikor meghoztam a döntést, már késő volt...”

A 46 éves férfi ellen öt hónappal korábban kért távoltartási végzést Malachi édesanyja, Jolene Andrews, miután az többször is megpróbált betörni otthonukba. Kedden is így tett - az egyik ablakot beütve mászott be a lakásba, ahol fegyverével földre kényszerítette Jolene Andrewst és annak új barátját, Alton Pylest is. Ebben a pillanatban lőtt a 18 éves fiú, aki ellen a hatóságok nem emelnek vádat.

“Amikor kinyitsz egy ajtót, és látsz valakit feketébe öltözve, símaszkban, fegyvert szorítva az édesanyád fejéhez... nos, a fiú helyesen cselekedett” - nyilatkozta Bob Gualtieri seriff.


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.