A kilencéves Edina még élne, ha fékez a füredi gázoló

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 30. 05:30
Elkészült a szakértői vélemény a balatonfüredi halálos gyermekgázolás ügyében – tudta meg a Bors. Tóth István és családja azóta sem tudta feldolgozni a 9 éves Edina elvesztését.
H. Á.

Az egész országot megrázta a június 13-án, Balatonfüreden történt halálos baleset. Két kislány biciklizett át az úton – a 13 éves Brigi és húga, a 9 éves Edina –, amikor elütötte őket egy autó. Mindketten kórházba kerültek, Edinánál beállt az agyhalál, így szülei pár nap múlva úgy döntöttek: szerveit felajánlják, így kislányuk más gyerekekben tovább élhet.

A Tóth család azóta sem tudta feldolgozni a tragédiát, az idősebb lány, Brigi ráadásul maradandó sérüléseket szenvedett, gyógycipőt kell hordania.

– Másik munkahelyet kellett keresnem, hogy minden reggel be tudjam kísérni a gyerekeket az iskolába. Délután a párom hozza őket. Nem merjük többé egyedül át­engedni őket azon a kereszteződésen – mondja a Borsnak István, az édesapa. Azt is elárulta, hogy a na­pokban kapták meg a balesetről készült igazságügyi műszaki szakértői véleményt.

– Több helyen is téves a szakvélemény kiindulópontja, attól tartunk, hogy a gázoló sofőr megússza. Azóta sem tud a szemem­be nézni, ha találkozunk az utcán – állítja István.

A gázoló egy terhes, balatonfüredi nő. Ő a család szerint azt vallotta a rendőrségen, hogy a megengedett 40 kilométerrel haladt, a kislányokat azonban csak az ütközés pillanatában vette észre, mert éppen a gyermekülésben hátul utazó kislányára pillantott a belső visszapillantó tükörben.

– A szakértő véleménye szerint azonban 49-53 kilométerrel hajtott, és azt is megállapítja, hogy ha a megengedett 40-nel megy, és akkor kezd vészfékezni, amikor már észrevehetők voltak a lányaim, meg tud állni még az ütközés előtt. De nem is fékezett – mondja az édesapa, aki a szakértői vélemény más részével sem ért egyet. Ugyanis egy szemtanú és a szakértő is úgy véli: a lányok nem álltak meg a kereszteződésben a Stop táblánál. Ezzel kapcsolatban a szakértő úgy fogalmaz: legfeljebb lassítottak a kereszteződés előtt, de nem álló helyzetből kezdték meg az áthaladást. Pontosan nem lehet megállapítani, hogy megálltak-e a Stop táblánál, de „megállásuk nem valószínűsíthető”.

– Ez nem igaz, én megtanítottam a gyerekeket arra, hogy megálljanak és körülnézzenek. Ha nem hajt gyorsan, még ma is élne a lányom – fakad ki István.

A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoz.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.