Vizelettel akart végezni lányával a szívtelen anya

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 20. 15:00
Gusztustalan dologra készült a nő, aki a szereplés vágyától fűtve lassanként adagolta a mérget a kórházban fekvő lánya infúziójába.
Bors

Undorító dologgal vádolják a negyvenkét éves édesanyát, ha sikerül rábizonyítani a szörnyű tettet, tíz évre a rács mögé kerülhet.

Az életmód blogot futtató ausztrál nő az utóbbi időben lányának szervezett adománygyüjtést a honlapján, emellett számos online fórumon folyamatosan közvetítette a gyerek állapotát és beszámolt betegsége szinte minden mozzanatáról.

Felmerült a lehetőség, miszerint a borzalmas betegséget maga az édesanya tartja fent, mégpedig úgy, hogy folymatosan vizeletet adagol lánya infúziójába.

Az orvosok súlyos fertőzésekkel, immunhiányos betegséggel és veseproblémákkal kezelték a lányt, akinek állapotát a figyelemre vágyó nő csak tovább rontotta. Nem ez az egyetlen vád a ellene, hiszen a nyomozók feltételezése szerint a kilencéves kislány betegségének kezdetén olyan tablettákat kapott anyjától, amik legyengítették szervezetét és gyors romlást eredményeztek állapotában.

A mérgezéssel vádolt nő ügyében zajlik a nyomozás és hamarosan ítélet is születik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.