Norbert szájából eszik a rózsakakadu

Szandaszőlős vé­gét jelzi már a tábla, amikor egy betonúton eljutunk Egedi Norbert egyhektáros tanyájára. A terület szélén Jancsi, a szamár legelészik. Kicsivel beljebb rendezett porta fogad. Felújítás alatt álló ház, bokrok, fák és rengeteg állat. Az úton éppen egy páva gyalogol keresztbe, nem messze tőle tyúkok szaladgálnak.

– Jöjjenek beljebb, bemutatom az én kis kedvenceimet! – mondja Norbert, aki vállalkozóként dolgozik, és az állatainak él. Családja még nincs, így minden szabadidejét ezen, a lakásához közeli tanyán tölti.

Egy elkerített ré­szen sarkantyús teknősök, ketrecekben jákópapagájok, kakaduk, óriás nyulak és három tekintélyt parancsoló közép-ázsiai juhászkutya, Szonja, Mása és Léna.

– Többen mondták már, hogy nyissak itt egy állatkertet, de nem akarok átjáróházat a birtokomból. Jönnek néha gyerekcsoportok, nekik szívesen megmutatom az állataimat, de én a saját örömömre tartom és tenyésztem ezeket. Ez az inkakakadupár a legértékesebb, súlyos százezrekben mérhető az áruk, de a kedvencem ez a sarkantyús teknős. Talán azért, mert tekintélye van – mondja Norbert, majd a rózsakakaduk ketrece felé veszi az irányt. Itt pedig olyat tesz, amitől tátva marad a szánk. A fogai közé vesz egy földimogyorót, majd a vállán ülő madár ezt a csőrével szépen kiveszi, feltöri és elfogyasztja. Még cirkuszi produkciónak is beillene ez a különleges mutatvány.

– Imádok köztük lenni. Emlékszem, az első állatom egy zebrapinty volt a szolnoki panelben. Mindössze hatéves voltam akkor. Manapság hajnali négykor kelek, délelôtt tízig elintézem a cégem ügyeit, majd onnantól este hatig egyfolytában itt vagyok, a tanyán. Egyáltalán nem olcsó mulatság ez. Az álla­tok élelmezése ha­vonta több tízezer forintba kerül. Nekem azonban ez a hobbim, ezért aztán folyamatosan fejlesztem is a területet. Ha öt év múlva eljönnek ide, rá sem ismernek majd – búcsúzik tőlünk Egedi Norbert.