Aktuális

Nem vicc: augusztus 4-én karácsonyi vásár nyílt Londonban

MTI

Létrehozva: 2015.08.04.

Minden eddiginél korábban, már ma, augusztus 4-én megnyílt a karácsonyi vásár a londoni Selfridges áruházban, ahol a hagyományoknak megfelelően már nyáron elkezdhetik intézni az ünnepi bevásárlást a vevők.

A brit főváros központjában lévő patinás áruház negyedik emeletén már most csaknem 280 négyzetméteren várják karácsonyi portékákkal – ajándékokkal, de főként dekorációkkal – az érdeklődőket. A vásár ősszel kibővül, onnantól jóval nagyobb területen válogathatnak majd a vevők.

– A nyári időjárás ellenére mi már ünnepi hangulatban vagyunk itt, a Selfridgesben – mondta Geraldine James, az áruház karácsonyi dekorációért és lakberendezésért felelős munkatársa hozzátéve, hogy az idei vásáron már tavaly karácsony óta dolgoznak. A luxusáruház szerint a nyáron kezdődő karácsonyi vásárnak igenis van értelme, sok külföldi vevőjük van ugyanis, akik szeretnének csak itt kapható ünnepi szuvenírekkel hazatérni vakációjukról.

A 2015-ös karácsonyi trendek között említette Geraldine James a személyre szóló, illetve a fából készült dekorációkat és a fekete-fehér kiegészítőket. Az áruház idei vásárát a Journey to the Stars (Utazás a csillagokba) mottóval rendezik meg, Moonlight Magic (Holdfény varázslat) elnevezéssel pedig különleges dekorcsaládot is bemutattak.

Az idei első vásárló egy amerikai házaspár volt Pennsylvania államból. Holly és Ken Martin egy karácsonyi gömböt vett emlékbe angliai nyaralásáról. A Selfridges üveggömbjei egyediek, és érdekesség, hogy a The Daily Telegraph brit napilap szerint egy magyarországi üvegfújó műhely készíti őket az áruház számára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985111
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985111
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika