Nagy szerelemnek indult G. Zsuzsa és első férje, Zsolt kapcsolata. A házasságból két éve egy kisfiú született. A párt azonban a kis Zsoltika sem tudta egyben tartani, különváltak útjaik.
– Olyan se veled, se nélküled kapcsolat volt az övék. Aztán új párra lelt, de sajnos ez a kapcsolat sem volt hosszú életű. Zsuzsa két gyermekkel maradt egyedül egy kis lakásban, melyet az önkormányzat utalt még ki neki és az első férjének. Hónapok óta csak az édesapjára számíthat, ő próbálta tehermentesíteni Zsuzsát – mondta a Borsnak a nő egyik ismerőse.
Mint arról a Bors beszámolt: kedden délután, míg G. Zsuzsa a kisebbik gyermekét altatta, nagyobb fia kinyitotta a bejárati ajtót, egy puffot a folyosón lévő ablakhoz húzott, mert szerette volna megnézni a szomszédban lévő óvoda udvarán játszó gyerekeket. Zsoltika kizuhant az ablakon, életét a kórházban sem tudták megmenteni. Az édesanya magát hibáztatja a történtekért.
– Zsuzsa összeomlott a történtek súlya alatt, úgy tudom, jelenleg nagyon erős nyugtatókat kap. A sokktól nem tudott megszólalni, kommunikálni egyelőre képtelen. Édesapja intézi az ügyvédjét – mesélte az ismerős.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomoz, ennek a büntethetősége egytől öt évig terjed.
– Ilyen esetekben nem szokott a bíróság letöltendő szabadságvesztést adni. Figyelembe veszik, hogy az anya nem volt még büntetve, és hogy egy pár hónapos gyermeket nevel – mondta dr. Ábrahám László ügyvéd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.