Aktuális

Meg fog döbbenni, miért halt kínhalált a tini

MTI

Létrehozva: 2015.08.19.

Megkínoztak, majd halálra vertek egy 17 éves fiút Bangladesben, mert állítólag ellopott egy mobiltelefonszettet – közölte a CNN amerikai hírtelevízió az internetes oldalán. Az áldozat a negyedik 18 év alatti fiatal, akit öt hét leforgása alatt meglincseltek.

Radzsára dakkai házuk előtt találtak rá a főváros Hazaribag nevű kerületében. A fiúnak súlyos sérülések voltak a testén, ezért kórházba szállították, de ott már nem tudtak rajta segíteni. A rendőrség közölte, hogy három embert tartóztattak le az üggyel kapcsolatban.

A tizenhét éves fiatalt a szomszédja gyanúsította meg a lopással – közölte Radzsa családja. A rendőrség szerint a fiatalt egyértelműen meg is kínozták, mert a testén zúzódások és sebhelyek vannak.

A CNN megjegyzi, hogy a lopás gyanújába keveredett emberek gyakran esnek tömeges támadás áldozatául Bangladesben, és nem ez volt az első példa arra sem, hogy 18 év alattiakon szolgáltattak igazságot önkényesen.

Hatalmas, több száz fős tüntetésekbe torkolló közfelháborodást váltott ki júliusban a 13 éves Szamiul Alam Radzson esete, akit különös kegyetlenséggel kínoztak halálra. Támadói felvételt is közzétettek a világhálón. A videón a fiút egy oszlophoz kötve vasrudakkal ütlegelik. A tettesek eközben nevetnek és gúnyolódnak, a kiskorú könyörgését pedig teljesen figyelmen kívül hagyják. Radzsont, aki zöldséget árult, egy riksa ellopásával gyanúsították.

A hatóságok közlése szerint augusztus elején a 12 éves Mohammed Rakibot kínozta halálra korábbi munkaadója, mert a fiú máshol vállalt munkát. Egy nappal később a tízéves Robiul Aval halt bele kínzói okozta sebesüléseibe. Őt megverték és kivájták a szemét, mert állítólag halat lopott.

Egy bangladesi gyermekjogi szervezet statisztikái szerint az év első hét hónapjában 191 tizennyolc év alattit gyilkoltak meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964113
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964113
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák