Kutyaként tartották fogva a lányt elrablói

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 19. 00:00
Láncra verték, pórázon tartották és prostitúcióra kényszerítették szerencsétlen áldozatukat. Fejenként 40 év börtönt kaptak tettükért.
Bors

40 évnyi letöltendő börtönbüntetés kapott egy amerikai férfi és nő, miután bebizonyosodott: a garázsukban több mint két hétig szexrabszolgaként tartott fogva és kínoztak meg rendszeresen egy 20 éves lányt.

A New York Daily News szerint Aldair Hodza és Laura Sorensen válogatott módszerekkel gyötörte áldozatát: körmeit egészen a húsig bevágták, a sebébe a fehérítőt öntöttek, testét pedig különböző forróra hevített fémtárgyakkal égették meg. A szerencsétlen lányt rendszeresen magukkal is vitték autójukkal, és ennek köszönhető a megmenekülése is: egy másik sofőrnek ugyanis feltűnt, hogy a lány nagyon rossz bőrben van, és feljegyezte az autó rendszámát, majd jelentkezett az illetékes szerveknél. Ezután nem sokkal le is kapcsolták a szexrabszolgatartókat.

A bírósági jegyzőkönyvből kiderült az is, hogy a nővel úgy bántak mint egy kutyával. Nyakörvet kapott, rendszeresen láncra verték, és engedetlenség esetén azzal fenyegették, hogy egyesével kivágják összes belső szervét. A nőhöz rendszeresen jártak kuncsaftok, akik az interneten látták szexhirdetését. Bár Hodza és Sorensen a bíróságon is bocsánatot kért áldozatától, ez az ítészeket nem hatotta meg.

– Talán soha nem lesz képes a lány normális kapcsolat kialakítására azt átélt borzalmak miatt. Olyan dolgokat tettek vele, amire szinte még szavak sincsenek. – mondta Henry Hudson bíró, miután kihirdette az ítéletet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.