A leghidegebb órákban akár 10 fok alatt is lehet a hőmérséklet, a maximumok néhol 20, másutt 25 fok körül alakulnak. De nézzük naponként az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzését, ami a 2006. augusztus 20-iki tragikus, halálos áldozatokat is követelő vihar óta nagy fontossággal bír!
Nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet, a Dunántúl középső részein valószínű a legtöbb napsütés. A nyugati, déli határvidéken, a Tiszántúlon még napközben is valószínű eső, zápor, egy-egy zivatar, de kevesebb lesz a csapadék. Több helyen megélénkül, elsősorban az Észak-Alföld térségében, valamint zivatarok környezetében meg is erősödik a szél.
Minimum: 13-18 fok, maximum: 19-25 fok.
Általában gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az ország keleti, északkeleti harmadán több lesz a felhő, és a Dunától keletre elszórtan zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Napközben megélénkülhet a szél.
Minimum: 11-16 fok, maximum: 20-25 fok.
Napos idő várható sok gomolyfelhővel. A középső és keleti megyékben lesz felhősebb az ég, nagyobb eséllyel ezeken a helyeken fordulhat elő elszórtan záporeső.
Minimum: 11-16 fok, maximum: 20-25 fok.
Túlnyomóan napos idő várható kevés gomolyfelhővel, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő.
Minimum: 9-14 fok, maximum: 22-26 fok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.