Elmenekült Kerepesről a szatír idős áldozata

szatír
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 04. 09:45
Három évig garázdálkodott Kerepes idős asszonyai között egy 23 éves szatír. S. Szilárd a 62 éves Marika nénit három alkalommal megtámadta, álmában megerőszakolta és kirabolta, de a környéken több hasonló korú asszonyt is próbált magáévá tenni.
Bors

Szatír tartotta rettegésben Kerepes egyedül élő, idősebb asszonyait. A 23 éves S. Szilárd az ablakon keresztül besurrant az idősebb nőkhöz, majd megpróbálta megerőszakolni őket.

Húszévesen kezdte

A perverz férfi alig húszévesen kezdte beteges portyáit: először 2012 nyarán tört be Marika né­nihez: először kirabolta, majd pár hónappal később visszament, és megpróbálta megerőszakolni az alvó Marikát.

Visszatért áldozatához

Az asszony akkor megmenekült, azonban a rém nem hagyta békén, 2013-ban visszatért hozzá: ismét az ablakon mászott be, lefogta az ôt, és ezúttal megerőszakolta:

– Hallottuk, hogy betörtek hozzá, többször is, de ezt a borzalmat csak suttogták – meséli egy helyi asszony. – Marika korábban sem volt társasági asszony, csöndben, egyedül élt, csak a közértbe ment el a gyümöl­csei­ért. Az eset után szinte eltűnt, ha láttuk, lehajtott fejjel járt, de nem sokáig, mert hamarosan el is költözött, szabályosan elme­nekült, nem is tudjuk, hogy hová. Most egy fiatal pár bérli tőle a telket – meséli az asszony egyik isme­rőse.

Hárman elkergették

S. Szilárd többeket is megtámadott az elmúlt évek során, leginkább idősebb, magányosan élő asszonyokhoz surrant be, azonban Marikán kívül három nő is visszaverte a támadását.
– Hallottuk, hogy leskelődött is errefelé valaki, többen szóltak. Nem vettük komolyan, de most már igen, tartunk is attól, mi történhet még ezek után az egyedül élőkkel – mondta a rémült helybéli. A környéken többeknek is riasztórendszer van beépítve a házába, kutyával vagy masszív kerítéssel védi a portáját, az emberek félnek. A rendőrök azóta előzetes letartóztatásba helyezték a férfit.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.