Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

A politikusokat, a nekik dolgozó névteleneket, a tehetségteleneket meg is értem! Kell a pénz, a munka, és mit tegyen az ember, ha a jogászságra adta a fejét. Élnek, ahogy élni lehet. Ebben van a magyarnak a legnagyobb gyakorlata. Az egyik nem lát, nem hall, nem ért semmit, a másik azzal menti magát, hogy a nagy disznóságot úgyis a nagyok követik el, ő meg csak parancsra teszi, amit tesz. A fiatalabbja úgy tudja, hogy mindig ilyen ügyésznek, bírónak, jogi szakértőnek lenni, mert sosem látott mást.

Ám vannak ott tehetségesek, akik maguktól is vinnék valami­re! Itt van mindjárt a választási bizottság vezetője. Okos jogászprofesszor, bár nem tudom, hogy a legjobbak közül való-e, rektor az egyetemen, számos bizottság előkelő tagja. Mégis beáll azt latolgatni, hogy ki jött föl előbb a lépcsőn, hogy ki kit lök ki a sorból, hogy gazdáinak kedvező döntést facsarhasson ki a törvény rossz szövegéből. És kiáll, és elmondja komoly képpel, okoskodva, mintha valóban az lenne, aminek látszik, miközben csak egy ócska cseléd.

Tudom, ez az ára a rektorságnak, mások meg más pozíciót kapnak, védenek ezen az áron, csak nem értem, miért? És azt is tudom, hogy a történelemben mindig így volt, és a legjobbak közül is sokan beállnak és eladják magukat, mert élni kell úgy, ahogy lehet. És itt most így lehet. A felelősség azoké, akik a rendszert megteremtették, a szégyen viszont a magukat eladó, a rendszert működtető, tehetséges embereké. Örökkön-örökké!