Pesti taxis gázolta halálra a két barátot

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 21. 05:30
Két fiút gázolt el egy taxis a XV. kerületben. Azt, hogy a sofőr vétlen vagy bűnös, a bíróság mondja majd ki. A két szakértő homlokegyenest más véleményen van.
L. E.

A 18 éves Barnabás és Benjamin a gimnázium első percétől a legjobb barátok voltak. Szinte mindent együtt csináltak, legfőbb hobbijuk a zenélés volt. 2013. augusztus 28-án is egy dobfelszerelésért mentek, még egy barátjukkal kiegészülve. A három fiú az Örs vezér terén találkozott.

– Véletlenül rossz buszra szálltak, ami elvitte őket a XV. kerületbe. A fiúk, amikor rájöttek, hogy hibáztak, leszálltak, majd észrevették az út másik oldalán a jó buszt. Ám nem mentek el a zebráig, hanem megpróbáltak átszaladni egy forgalmas úton. A feléig eljutottak, majd jött egy taxis, és halálra gázolta Barnabást és Bencét. A harmadik fiú, Dani, pár centivel hátrébb volt, ezért ő életben maradt – meséli Barnabás édesanyja, aki a mai napig csak könnyek között tud beszélni a balesetről. Azt az anya sem vitatja, hogy a fiúk rossz helyen mentek át, de úgy gondolja, hogy a taxis sem volt elég körültekintő, sokkal gyorsabban jött, mint a megengedett sebesség.

– A bíróság által kirendelt szakértő azt állapította meg, hogy a taxis nem hibázott, mert 54 kilométeres sebességgel jött, míg az általunk felkért szakértő szerint több mint 70-nel hajtott – kesereg az édesanya. A Bors információja szerint a taxit vezető sofőr büntetett előéletű.

– Rettentő fontos, hogy a bíróság melyik szakértő véleményét fogadja el, mert ha 50-nel ment a taxis, akkor nem halt volna meg a két fiú, ha viszont 70-nel, akkor halálos az ütközés. A mi szakértőnk három szempontból is megvizsgálta az esetet, és így jött ki neki ez a szám, míg a bíróságé csak egy aspektust vizsgált meg – mondta el a Borsnak dr. Horváth Z. Péter ügyvéd. 

A bírósági szakértő az a Melegh Gábor, akit kizártak az Eva Rezesova-ügyből.

Tanúkat keresnek

Barnabás családja nagyon szeretné, ha jelentkeznének, akik látták a balesetet.

– Az igazság kiderítése miatt nagyon fontos lenne, ha jelentkeznének tanúk a [email protected] címen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.