Megégették a millióival sétáló Ferencet

felgyújtották
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 02. 05:10
Kirabolták, megölték, majd rágyújtották a házat Ferencre, aki mindig magával hurcolta pénzét egy fekete szatyorban.
G. J.

A 73 éves K. Ferenc nem hitt a bankokban. Költeni sem szeretett, így a spórolt pénzét, több millió forintot, mindenhová vitte magával, az orvosi rendelőtől a kisboltig. Feltehetően ez okozta a vesztét. Kedd délután brutálisan meggyilkolták. Egy 17 és egy 20 éves suhanc támadta meg saját udvarában. A Bors úgy tudja, súlyosan bántalmazták, szétverték a koponyáját is, majd, hogy eltüntessék a nyomokat, rágyújtották a házát. A szomszédok a sűrű füst láttán összeszaladtak. Feri bácsit a katasztrófavédők hozták ki a lángoló épületből, de életét már nem tudták megmenteni.

– Feri itt született Pusztaszemesen, majd 1956-ban Franciaországba emigrált, és belépett az idegenlégióba is. Három éve költözött ebbe a házba, szépen felújította. Családja Franciaországban maradt – tudtuk meg szomszédjától, Juliska nénitől.

Ismerősei szerint Ferenc jó szándékú, segítőkész ember volt, a faluban nem lehettek haragosai, biztosak benne, hogy rablógyilkosság áldozatává vált. Hogy miért pont őt szemelték ki a tettesek, arról már testvérét, Istvánt kérdeztük:

– Az öcsém a pénzét mindig magánál hordta egy fekete szatyorban. Egy-két millió forint is lehetett benne, és folyton a kezében lóbálta. Úgy gondoljuk, kifigyelhették a tettesek.

Ferencnek az egyik szomszédos faluban is volt egy háza, amit albérlőknek kiadott. Különös, hogy az egyik tettes pont ebből a faluból származik, így az sem kizárt, hogy régebbről ismerték egymást. A rendőrség csütörtök délutánra ígért bővebb tájékoztatást az ügyben. A két férfit, D. K.-t és társát, akit a gyilkossággal gyanúsítanak, pár óra múlva már el is fogták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.