Németország a végső úti célja sok külföldinek a bicskei menekülttáborban. A helybéliek nem örülnek a menekültek jelenlétének.
Szívesen, mosolyogva beszél a Bors munkatársával egy fiatal afrikai férfi Bicskén. A 28 éves Jamil még kedden érkezett a menekülttáborba Szomáliából.
– A feleségem és a kislányom, aki 8 éves, már várnak Németországban. Ott szeretnénk letelepedni – mondja a családja életét a szomáliai terroristáktól védő férfi. Tüzet kér, majd ráérősen meggyújtja cigiét. Megtudjuk: szülei még messze vannak az új élet reményétől. Ők Szomáliában maradtak. Jamil annak ellenére, hogy csak franciául és törökül beszél, kicsit az angollal is elboldogul.
– Amint megvan a papír, hogy mehetek tovább, megyek is – mondja kezet nyújtva Jamil. Felajánljuk öngyújtónkat, de mosolyogva elutasítja: van neki, csak a táborban felejtette. Fehér pólóján, farmerján, viseltes szandálján és lábán látszik: régóta tapossa az út porát.
A bicskei táborban több százan várják menedékkérelmük elbírálását. Néhányan pedig, hogy Magyarországon kezdhessenek új életet. Az 1845 óta álló, Nagy Károly-féle bicskei csillagvizsgálóról már senki sem beszél. Mára a menekülttábor a Fejér megyei kisváros legnagyobb nevezetessége. A lakók pedig szabadon járhatnak ki és be. A városka szinte egész területén ráérősen sétálgató, fák alatt hűsölő külföldieket látni. Többnyire afrikaiakat.
Mégis a Tesco a központi hely: a menekültek itt vásárolnak ásványvizet, zsömlét. Egyéb program híján sokan – mint ottjártunkkor láttuk – naponta többször is visszajárnak. A bevásárlóközpontban nem örülnek az amúgy csendes, egymással évődő menekülteknek.
– Eléggé megijeszt, hogy mindennap látom őket – panaszkodik egy idős hölgy. – Igen, egyre többen vannak – válaszol fennhangon a pénztáros. A legtöbb menekült pedig napokra előre, gondosan bevásárol. Egy csoport tíz doboz tojásért, nagy halom zöldségért, üdítőért jött, alkoholt viszont alig látni náluk.
Hosszú sorok állnak a pénzváltónál: a menekültek – igazolva magukat – ott felvehetik azt a pénzt, amit családjuk küldött számukra. A támogatás vélhetően onnan jött, ahová igyekeznek. Ám alig néhány ezer forintról van szó, amit helyben azonnal el is költenek.
A biztonságra nem lehet panasz: ottjártunkkor legalább háromszor fordul meg egy rendőrautó a Tesco parkolójában. Kirohan a biztonsági őr, egy bejelentés szerint egy csoport itt kempingezik az épületnél. Rövid körbenézés után mégsem találja őket.
– Németországba készülünk – mondja hatalmas szatyrokkal araszolva egy férfi. Négyéves forma kisfia egy kartondoboz-darabot tart a feje felett, így védi magát a déli kánikulában. Apja megáll, és ugyanezt teszi a neje karján ülő másik, pelenkás kisfiát védve.
– Szíriából jöttünk, tíz napja vagyunk itt – mondja szívélyesen az apa. Hazájukban is tombol a terror: az Iszlám Állam miatt kényszerültek a nomád életre. – Amint tudunk, megyünk, nem szeretnénk itt maradni – mondja. Látható azonban, jól szituált polgári családról van szó. Hozzáteszi, szívesen vált néhány szót, de hosszabb beszélgetést nem szeretne.
Korábban a menekültek csak hat hónapot tartózkodhattak a bicskei táborban. Ezt újabb hat hónapra meghosszabbítják a veszélyes területekről érkezők esetében. A valóságban a legtöbben mégis lényegesen hosszabb ideig tartózkodnak itt.
