A kétéves Gwenyth-nek és a négyéves Charlotte-nak tragikusan rövid életet jósolnak a szakemberek. Mindkét kislány egy rendkívül ritka, gyógyíthatatlan és halálos betegségben, a Batten-kórban szenved. Az orvosok szerint azok, akiknél a kór jelentkezik, 6 és 12 éves koruk közt elhunynak - azaz a piciknek igen kevés idő adatott meg.
A lányok édesapja, számos hollywoodi sikerfilm producere, Gordon Gray most egy alapítványt hozott létre: 10 millió dollárt szeretne összegyűjteni, hogy előrelendítsen egy új-zélandi kutatást, ami esetleg áttörést hozhat a Batten-kór elleni harcban, és talán az ő - jelenleg a betegség által halálra ítélt - lányait is megmentheti. Gordon Gray mellett - aki korábban olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint például Mark Wahlberg a Legyőzhetetlen című filmben, vagy Kurt Russel a Csoda a jégen kapcsán, ugyanakkor az ő nevéhez fűződik a 2014-es Az egymillió dolláros kéz is - azonnal felsorakoztak a legnagyobb hollywoodi sztárok. Amanda Seyfried, John Hamm, Channing Tatum és Gwyneth Paltrow csak pár azok közül a nevek közül, akik a twitteren buzdították rajongóikat, hogy támogassák a Batten-kór elleni harcot és Gray alapítványát.
A single dollar makes a huge impact towards @curebatten. Learn more: http://t.co/8KEjdbmn08 Donate here: http://t.co/aDoVj84vai #CureBatten
— Amanda Seyfried (@AmandaSeyfried) 2015. június 9.
Let’s #curebatten! Make a donation today at http://t.co/oHeTZOA7aL and give hope to children battling Batten disease.
— Gwyneth Paltrow (@GwynethPaltrow) 2015. június 9.
A kegyetlen kórt először az idősebb lánynál, Charlotte-nál diagnosztizálták. A picit, miután számos orvos és beszédterapeuta látta, autistának diagnosztizálták - hibásan. Végül egy génvizsgálat fedte fel az igazságot. Az ekkor 20 hónapos Gwenyth-et szintén alávetették a vizsgálatnak. Kiderült: mindketten a Batten-kórban szenvednek. A betegség, ami az agy rendellenes működéséhez majd az idegrendszer gyors és korai leépüléséhez, végül halálhoz vezet, olyan ritka, hogy alig kutatják - írja a Daily Mail. A gyerekek elsőként a látásukat vesztik el, később pedig a motoros képességeiket. Nem tudnak majd járni, beszélni - végül pedig már önállóan táplálkozni sem...
Gray Foundation from Anaconda Street Productions on Vimeo.
Egyetlen olyan kutatás van, ami esélyt jelenthet - Új-Zélandon. Gordon Gray ezt akarja támogatni az alapítvánnyal. Reméli, a pénz továbblendítheti az eddigi állatkísérleteket, és végül akár a gyógymódhoz is elvezetheti őket.
“Soha nem adom fel a reményt és a harcot. Hinnem kell, hogy megmenthetem a lányaimat” - mondta az eltökélt apa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.