Szörnyű halált halt egy fiatal magyar férfi a stájerországi Eisenerz település mellett megrendezett motorversenyen. Az áldozat a település mellett tartott Erzberg Rodeón drukkolt a versenyzőknek egy hegyoldal tövében, amikor egy 1,4 méter hosszú, fél méter széles szikla háromszáz méterről legurult és rázuhant. A mentők gyorsan a helyszínre értek, de az életét már nem tudták megmenteni.
Kiderült: a férfi – bár nézőként volt jelen az extrém motorversenyen – halála előtt egy kötéllel próbált segíteni egy motoroson. Mellette álló társai látták, hogy a szikla megindul a meredek hegyoldalon, és azonnal figyelmeztették a közelgő veszélyre, ő mégsem ment arrébb.
– Minden biztonsági intézkedést betartottunk – nyilatkozta az osztrák lapoknak a verseny egyik munkatársa, Karl Katoch.
– Az utakat lezártuk, mindenhol figyelmeztető táblákat helyeztünk el, azonban a nézőknek nem tudjuk megtiltani, hogy bemenjenek a verseny területére, és ott próbáljanak a sportolóknak segíteni. Aki segít, a saját felelősségére teszi – szögezte le Katoch.
A környékbelieket és a résztvevőket szinte sokkolták a történtek. Az extrém versenyt huszonegy éve rendezik meg, eddig nem történt tragédia. Azt egyelőre nem tudni, hogyan szabadult el a szikladarab a hegy oldaláról. A rendőrség vizsgálja az ügyet, gondatlan emberölés miatt nyomoznak. Gyanúsított még nincs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.