Borzasztó körülmények között találtak rá szociális munkások a mexikói Dolores Gonzales Lunára Reynosa városában. A nyugdíjas asszony fiával lakott együtt, ám gyermeke kegyetlenül bánt vele: egy kerítéssel leválasztott, ablaktalan szoba jutott neki, ahol sem vezetékes víz, sem fűtés nem volt. A nőről egyik szomszédja készítettt videofelvételt és a képsorok óriási felháborodást váltottak ki világszerte.
– Így bánt velem a fiam, nem értem miért. Itt akarok maradni, mert több rokonom is a közelben él, és abban bízok, hogy egy nap talán eszükbe jutok és meglátogatnak. Már egészen hozzászoktam a bezártsághoz. – mondta a videóban Luna, aki azt is elárulta, ha akarna sem tudna máshova menni.
A videót és a képeket készítő szomszéd néha ugyan be tudta fogadni a nőt, amikor a kegyetlen fiú szabadon engedte, de mivel ő is óriási szegénységben él, sokat nem tudott segíteni a helyzetén. Luna három lánya az Egyesült Államokban kergeti az amerikai álmot, ott dolgoznak, de amint megtudták, hogy anyjuknak ilyen a sorsa, elkezdték tervezni, hogy hogyan mentik ki a rabságból. Az ügyben közben a hatóságok is nyomozni kezdtek, és a fiút, Jorge Luis Gonzalest is kihallgatják, mégis milyen indíttatásból tette ezt azzal a nővel, aki világra hozta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.