Plüss bagoly volt az ügyvédje a bíróságon

plüssállat
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 22. 18:00
Solomon nevű játékmadara tökéletesen képviselte a lopásért bíróság elé álló férfit.
Bors

Charles Abottnak a coloradói Aspenben kellett bíróság elé állnia, amiért korábbi szobatársát, Michael Stranahant korábban zaklatta, majd kirabolta, amíg a férfi nem tartózkodott a lakásban. Mikor megjelent a tárgyaláson és bemutatta ügyvédjét, aki a Solomon névre hallgató plüss bagoly volt, talán egyszerre túl sokat árult el az ügyhöz való hozzáállásáról.

A férfi szerint a bagoly tökéletesen alkalmas volt a képviseletére, ezért kihelyezte maga elé az asztalra. A megyei bíró, Erin Fernandez-Ely felajánlotta a kirendelt ügyvéd lehetőségét Abottnak, de a férfi elutasította, mondván nincs más védőre szüksége a madáron kívül.

Miután elkezdődött a tárgyalás, a két férfi hamar összekapott azon, hogy ki kinek a ruháját viseli, és ki lopott kitől. A tanúk és a felek meghallgatása után a bíró végül arra jutott, hogy a hatvanhét éves gyanúsított és a hetvenöt éves áldozat nyugodtan járhat továbbra is egy templomba, de nem kommunikálhatnak egymással.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.