Lenyelte az 56 milliót érő gyémántot

ékszer
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 04. 17:00
A hátizsákos turista egy új-zélandi ékszerüzletben nézte ki magának a ritka, rózsaszín gyémántot. A rendőrök szerint egyszerűen lenyelte az értékes ékszert, amit azonban azóta sem találtak meg sehol.
Bors

A brit Matthew Osborne az ausztráliai Cairns városában turistáskodott és ha már ott járt, betért egy elegáns ékszerüzletbe. A férfi itt az eladó figyelmét elterelve eltulajdonított egy 135 ezer fontot, vagyis mintegy 56 millió forintot érő rózsaszín gyémántot. A férfinek sikerült olajra lépnie, de végül Melbourne-ben utolérte őt a törvény. Amikor a rendőrök kérdőre vonták, azt mondta, hogy az ékszert már másnap elvesztette egy erdei túrázás során, azaz nincs már nála.

Bár Osborne a lopást beismerte, a rendőröknek gyanús lett, hogy a ritka és értékes ékszert csak úgy elhagyta, ezért röntgennel vizsgálták meg testét, mivel úgy gondolták, lenyelte a gyémántot. Ám a gyémánt csak nem akart előkerülni, de Osborne-t ennek ellenére is előzetes letartóztatásba helyezték.

Az ékszer azóta sem bukkant fel, de a hatóságok úgy vélik, Osborne valamit titkol előlük, és a gyémántot valóban lenyelte, de aztán a természet valahogyan kikényszerítette testéből. A rablás áldozatául esett ékszerész szerint a rózsaszín gyémánt kilenc éve volt a boltjában, és éppen mostanában tervezte megvásárolni egy hölgy.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.