Eldőlt: ennyi gyerek ehet ingyen a nyáron

evés
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 15. 22:45
Végre kiderült, 130 ezer gyermek részesülhet ingyenes nyári étkeztetésben. Még finomabbat is ehetnek, mint év közben!
Bors

– Összesen ezerötszáz település 3 milliárd forintot költhet majd e célra – jelentette be Czibere Károly szociális államtitkár a kőbányai Janikovszky Éva Általános Iskolában.

Ebből a pénzből ehet a fent említett 130 ezer gyermek ingyen a szünidőben. Kovács Róbert X. kerületi polgármester örömmel nyugtázta, hogy évről évre nő az az összeg, amit erre a nyári közétkeztetésre használhatnak fel. Az ország egyik legnagyobb szolgáltatója, a PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. csak ebben a kerületben harminc közintézményben hatezer gyermeknek adja az ételt év közben.

– Üdvözöljük, hogy a rászoruló gyermekek nyáron is ingyen ehetnek, mert bizony sokuk számára csak így jut meleg étel – tette hozzá Vargáné Achátz Zsuzsanna szakmai igazgató. Mint megtudtuk tőle, nincs olyan előírás, hogy a vakáció idején is a tanévben már megkövetelt menzareform alapján főzzenek, de a cég önkéntes vállalással is eszerint állítja össze az étrendet. Sőt, ha lehet, a nyári menza még egészségesebb: a melegre való tekintettel több gyümölcsöt és ivólevet kapnak a gyermekek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.