Idén kereken száz esztendeje, hogy Budapesten megszületett Apponyi Geraldine, az utolsó albán királyné. Gróf Apponyi Gyula és Gladys Virginia Stewart amerikai milliomosnő szerelmének gyermeke Párizsban, Németországban és Ausztriában nevelkedett, ám a család anyagi helyzete az édesapja halálával drámai fordulatot vett, így a nemesi sarj munkába kényszerült, gépírónőként és idegenvezetőként vállalt állást.
A szenvedélyt mi sem jelzi jobban, mint hogy 1938. április 27-én kimondták egymásnak a boldogító igent, amelyet egy évvel később a kis trónörökös érkezése követett. A királyi család nyugalmának a második világháború vetett véget, a megszállt Albániából menekülniük kellett. Bár férje 1961-ben Franciaországban elhunyt, az özvegy 2002-ben még visszatért Tiranába, esküvője helyszínére meghalni.
A szakértők szerint az idei vakációk slágerhelyszíneinek egyik titkos befutója lehet Albánia, amely a magyar grófnő emléke mellett kedvező árfekvésével és fellendülőben lévő turizmusával is vonzó úti célnak bizonyul.
A történelemre fogékonyak felkereshetik az ország fővárosát, Geraldine szerelemre lobbanásának és lagzijának helyszínét, illetve a tengerparti Durrest – ott található ugyanis az a királyi lak, amelybe a magyar grófnő katolikus kápolnát kért nászajándékul mohamedán vallású férjétől. Ám a sasok országaként emlegetett úti cél nemcsak a műemlékekre kíváncsiak, de a természet és a kirándulások kedvelőinek is számtalan meglepetést és élményt kínál, hiszen Albánia földrajzi adottságai révén meghódítani való hegyekben hihetetlenül gazdag.
A víz, a fürdőzés és a napozás szerelmesei szintén tobzódhatnak, mivel az országot nyugatról az Adriai-tenger határolja, így sziklás, homokos, apró kavicsos, lassan, illetve gyorsan mélyülő partszakaszok közül egyaránt válogathatnak a pancsolni vágyók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.