Rendkívüli szülői értekezleten tájékoztatták kedden a XV. kerületi Neptun Általános Iskola szülőit: szeptembertől bezárják az intézményt.
A döntés hirtelen jött: múlt héten tartottak egy értekezletet az iskolában, amin a tanári kar, az iskola vezetése mellett a szülői munkaközösség is részt vett.
Az iskolákat irányító Klebelsberg Intézményfenntartó (Klik) kerületi vezetője – aki a központból érkező határozatot olvasta fel – ezen jelentette be, hogy az iskola jogutód nélkül megszűnik.
– Az épületben egy kínai két tannyelvű középiskola költözik, mert a pár utcával arrébb lévő szintén kínai általános iskola bővülne. A Klik a Neptun Általános Iskola épületét jelölte ki erre a célra – mondta a Borsnak egy névtelen forrás.
A tanulókat a kerület más iskolái veszik át, ahogy a tanárokat is, bár a hirtelen jött döntés miatt mindkettő bizonytalan. Különösen igaz ez a leendő elsősökre, akiknek a héten lenne a beiratkozásuk. Az ilyen iskolabezárásokat egyébként általában úgy szokták végrehajtani, hogy új elsősöket már nem lehet beíratni, így az iskola szép lassan kiürül. A döntés miatt tegnap a szűlök is tiltakoztak az iskola előtt.
Eközben több kerületben is átszervezik, összevonják az óvodákat. Ez ugyan nem jelent bezárásokat, de a szülők attól félnek, hogy az ovik elveszítik egyéni arcukat.
– Mostantól három óvódának lesz egy vezetője, a másik kettőben helyben nem lesz senki, aki felelős döntést hozzon. Lesz ugyan egy igazgató-helyettes, ő viszont óvónéni is egyben, így nem lesz ideje az adminisztrációra – mondta egy szülő. Tegnap a XI. kerületben és Csepelen is tüntettek.
A Neptun utcai iskola bezárása és az óvodai átszervezések kapcsán megkerestük az illetékeseket.
– A köznevelésért felelős minisztérium (Emmi) szerint mindkét ügy a kerületek hatásköre, vagy a Kliké
– A Kliktől lapzártánkig egyik ügyben sem érkezett válasz
– A XV. kerületi önkormányzatnál azt mondták: a Kliké a döntés joga, nekik csak véleményezési joguk van, de Pintér Gábor alpolgármestert tegnap tájékoztatták az Emmiben, így ő azután tud nyilatkozni
– A XI. kerületi önkormányzattól sem kaptunk választ (a sajtós munkatárs állítólag beteg, vagy szabadságon van), de Molnár László alpolgármester tanulmányában a könnyebb irányításról és 80-100 milliós megtakarításról ír
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.