Fákat döntött ki az óriási szél az országban

vihar
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 01. 09:17
A viharos szélben kidőlt fák és leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat éjszaka – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerda reggel az MTI-vel.
MTI

Hajdu Márton elmondta: a legtöbb riasztást még éjfél előtt kapták, az ország különböző pontjain huszonöt esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.

A 7-es úton Polgárdinál egy nagyobb faág szakadt az útra, az 51-esen pedig Kiskunlacháza közelében egy kidőlt fa teljes szélességében lezárta az úttestet – tette hozzá az OKF szóvivője.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos szél veszélye miatt szerdára Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Tolna, Veszprém és Pest megyére, valamint Budapestre adott ki másodfokú figyelmeztetést. Így ezeken a területeken akár 90 kilométer/óránál erősebb széllökésekre is számítani kell. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Tolna, Veszprém és Pest megyében, valamint Budapesten van érvényben a másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területeken akár 90 kilométer/órásnál erősebb széllökésekre is számítani kell.

Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a szél miatt.

Az előrejelzésben azt írták: szerdán is országszerte szeles idő várható: napközben az északnyugati szelet sokfelé viharos széllökések kísérik, és estére is csak kissé csillapodik a szél ereje.

Emellett a futó záporok mellett mindenhol számítani lehet több-kevesebb napsütésre. Főleg késő délelőttől egészen estig rövid ideig tartó, de intenzív záporok és jégdarazáporok, a magasabb hegyekben hózáporok alakulhatnak ki hirtelen több fokos hőmérsékleteséssel, néhol dörgéssel, villámlással. A legmagasabb hőmérséklet általában 10-11 Celsius-fok körül valószínű, de a szélben a ténylegesnél jóval hidegebbnek érezhetjük a levegőt. Késő este 0-plusz 6 fok várható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.