Csúszdabaleset: Károly jobb lába átszúrta a balt

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 05. 05:00
Kevesebb víz volt a csúszda medencéjében, Károly ezért lassítás nélkül csapódott a falnak. Jobb lába átszúrta a balt. Kötszer sem volt az uszodában, amely szerint a fiú hibázott.
Huszti Zoltán

Szörnyű balesetet szenvedett március elején a kecskeméti uszodában Kis Juhász Károly. A fiatal férfi szüleivel és testvéreivel ment kikapcsolódni. A csúszdázás azonban kis híján tragédiával végződött.

– Felmentem a lépcsőn, be­ültem a csőbe és elindultam. Amikor megláttam az érkeztető medencét, borzasztó ér­zés fogott el. Sokkal kevesebb víz volt benne a megszokottnál. Nem is fékezett le, nekicsapódtam a falnak. A jobb lábszáram mindkét csontja kettétört, és a csonk belefúródott a bal lábamba – mesélte a fiatalember.

A húga látta, hogy nagy a baj, és azonnal kiáltott az édesapjának.

– A fiam lábát csak az izom tartotta össze, a feje a víz alatt volt – vette át a szót idősebb Kis Juhász Károly. – Azt még meg tudtam emelni, de a gyereket már nem. Megérkezett az úszómester is, aki tehetetlenül állt. Nem volt se elsősegélynyújtásra kiképzett ember, se kötszer, se hord­ágy. A pólóját kértem el, hogy elköthessem a fiam jobb lábát, nehogy elvérezzen. A kiérkező mentők hoztak kiemelőágyat – emlékezett az édesapa.

Károlyra a kórházban négyórás műtét várt. A jobb lábszárát most csavarok és egy platinarúd tartja össze.

– Se a területet elzáró lánc vagy szalag, se figyelmeztetőtábla nem volt. Állítólag egy szék háttámlájára kitűztek egy tiltást jelző A4-es papírlapot, de azt valaki a fal felé fordította, így nem látszott. Azt is megpróbálták rám fogni, hogy részeg voltam, de háromszor vettek tőlem vért, ami egyértelműen bizonyította, hogy ez nem igaz – mondta a balesetet szenvedett fiú. Az apa a kórházból telefonon feljelentést tett. Felháborítónak tartja, hogy az uszoda megpróbál kibújni a felelősség alól, és azóta sem kereste őket még egy bocsánatkérés erejéig sem.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az uszodát is. Azt mondták, hogy a 2015. március 18-án kiadott közleményhez nem kívánnak mást hozzáfűzni. Ebben az áll: „egy fiatalember a lezárt, »ÜZEMEN KÍVÜL« felirattal ki­táblázott csúszdát akarta használni. A lezárás, figyelmeztetések, piktogramok és a feltüntetett súlyhatár ellenére lecsúszott. Létesítményünk a biztonsági szabályokat betartotta”.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye miatt indított eljárást ismeretlen személy ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.