A 62 éves férfi 2013. november 23-án a személyi igazolványával kapcsolatos ügyek intézésére utazott a Duna-parti városba. Szombat volt, a hivatalok zárva tartottak, ezért nem jutott hozzá a szükséges dokumentumhoz, de találkozott édesanyja féltestvérével, aki invitálta: töltse nála a hétvégét.
A két férfi meglátogatta a rokonságot, hétfőn pedig a tettes elintézte az ügyét az önkormányzatnál. Ezután azonban még nem hagyta el a várost. Visszament vendéglátójához és egy baltával agyonverte, hogy megszerezze az arany ékszereit, a telefonját és a falióráját.
A gyilkos a büntetőeljárásban azzal védekezett, hogy a rokona késsel támadt rá, ő pedig jogos védelmi helyzetben volt, ezt azonban a bíróság nem látta bizonyítottnak. A táblabíróság megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Pécsi Törvényszék határozatát, és a vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt marasztalta el. A férfi a legkorábban 40 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.
A férfi nem először ölt: az 1990-es évek elején elvágta egy idős nő nyakát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.