Stílusosan tálalta a lánykérést Gyuri

romantika
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 24. 09:45
Le a sablonos megoldásokkal! – hirdeti Kata és György, akik két éve alkotnak egy párt, s mottójuk jegyében élték meg életük egyik legfontosabb napját a hétvégén. Igaz, majdnem elmaradt a meglepetés.
Balajti Péter

– Gyuri születésnapját ünnepelni ültünk be kedvenc éttermünkbe, ahol annak idején randevúztunk – emlékszik vissza Kata, aki nem értette, miért olyan fontos szerelmének, hogy az utolsó falatig elfogyassza a desszertet. Majd a kiürülő tányért alaposan szemügyre véve minden világossá vált a számára. A porcelánon ugyanis a következő kérdés vált láthatóvá: Katikám, leszel a feleségem?

– Hihetetlenül megérintett, ahogy nekem való módon, szó szerint tálalta a nagy kérdést Gyuri. Szeretem a gasztronómiát, a formatervezett dolgokat és a stílusos meglepetéseket. Boldogan mondtam igent – meséli a menyasszony.

– Még tavaly vásároltunk különféle feliratos porcelánokat Hitka Viktória képzőművésztől, s én már decemberben kitaláltam, hogy egy ilyen, különleges tányéron keresztül kérem meg a kedvesem kezét. Bár 2013-ban pont a születésnapomon ismerkedtünk meg, s tudtam, ez tökéletes dátum lesz, mert Kata az én ünneplésemre készül, így még nagyobb lesz a meglepetése. Szinte végig meg tudtam őrizni a nyugalmamat, miközben izgatottan vártam, mikor fedezi fel a meglepetést. Ám a desszert alatt lapuló üzenet valahogy mégsem akart a szeme elé kerülni, úgyhogy picit segítettem... – emlékszik vissza a lánykérő, aki a felfedezéshez gyűrűvel is készült. Így beigazolódott a képzőművész meglepetés-ajándéka, aki a rendkívüli megrendeléshez ráadásként egy „Igen” feliratú kistányért is mellékelt.

Az ifjú pár ragyog a boldogságtól, szeretnék nyár végén megtartani az esküvőt. Igaz, ha azt is hasonlóan különleges és romantikus módon szeretnék megélni, igyekezniük kell az ötleteléssel és kivitelezéssel.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.