Nyomorék lett egyetlen vágásnak köszönhetően

amputált
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 23. 18:00
Nyomorékként éli az életét az a férfi, akinek nyaralása rémálomba fordult: egy banális sérülés ugyanis örökre megváltoztatta az életét.
Bors

Nem szeretnénk senkit sem megijeszteni, de sajnos néha egyetlen - hétköznapinak tűnő - sérülés is romokba dönthet egy életet.

A most 44 éves Mark Robson története kiváló példa erre: a családapa 16 évvel korábbi nászútjuk után 2010 augusztusában tudta először elvinni feleségét nyaralni. A pár azonban alig egy napig élvezhette a népszerű tuúristaparadicsom, az egyiptomi Sarm es-Sejk egyik szállodáját, amikor a medencében egy kiszögelésben megsértette a lábujját.

A férfi lábsebe természetesen kellemetlen volt - több programot is kihagyott miatta - ám nem tűnt súlyosnak. Nagy-Britanniába hazatérve azonban orvosai rossz hírrel fogadták: ujja elfertőződött, így antibiotikumokat kell kapnia.Gyógykezelése azonban nem járt sikerrel: a csontfertőzés két évvel később visszatért. Mark lábfejét végül amputálni kellett - számolt be a megrázó történetről a brit Mirror.

“Mindez pusztító hatással volt az életemre: amellett, hogy nem volt más lehetőségem, mint hogy otthagyjam a munkámat, még a legalapvetőbb otthoni feladatokhoz is segítséget kell kérnem. Vezetni sem tudok, és a szinte teljesen a feleségemre, a családomra és a barátaimra vagyok utalva. Elvesztettem a függetlenségemet” - mesélte a férfi.

Mark - amellett, hogy jelenleg is folyamatos kezelésekre szorul - az üdülőhelyek biztonságáért kampányol.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.