A megcsalt férj átka? A nőbe szorult a szeretője

szeretők
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 02. 20:00
Azt mondják, a felszarvazott férj átkának köszönhető, hogy csalfa felesége és szeretője összeragadtak szex után.
Bors

Ennél kínosabb szexuális baleset nem nagyon létezik, minthogy ennél kínosabb lebukás sem. Egy nő és egy férfi Dél-Afrikában hancúrozott egy jót egymással, de miután mindkettejüknek jó volt, nem tudtak szabadulni az ölelésből. Hogy kevésbé finomkodva fogalmazzunk: a férfi hímtagja beszorult a nő vaginájába, azaz a hüvely nem eresztette a péniszt. A főképp kutyáknál ismert összeragadás – amit ez esetben nyilván az asszony vaginizmusa (hüvelygörcse) idézhetett elő – önmagában is elég égő, hiszen külső segítség szükségeltetik a probléma megoldásához, de még inkább az, ha titkos légyotton következik be.

Márpedig jelen esetben egy férjes asszony élvezkedett szeretőjével, míg hites ura távolt volt üzleti úton. Ezt használta ki a 34 éves Sasha Ngema, és randizott 12 évvel fiatalabb dugópajtásával egy johannesburgi apartmanban. Minthogy a csúcson túl Sol Qoboza nem tudta kihúzni vesszejét partnere hüvelyéből, kétségbeesésükben segítségért kezdtek kiabálni ott, az ágyon fekve. A helyi sajtó jelentése szerint néhány percen belül hatalmas tömeg verődött össze az apartman előtt.

– Először azt gondoltam, hogy azért üvöltöznek ennyire, mert nagyon élvezik a szexet. De aztán kiderült, hogy segélykiáltások azok – mesélte egy szomszéd. – Kopogtattam az ajtókon, de senki sem nyitotta ki egyiket sem. Úgyhogy bementem, és azt láttam, hogy a pasas a nőn fekszik, bőg és üvölt.

A peches szeretőket bevitték a mentők a kórházba, hogy szétválasszák őket. Hogy a felszarvazott férj miként reagált az esetre, arról nem szól a fáma, viszont a közismerten babonás népek bizton állítják: csakis egy átok foghatott a hancúrpajtásokon, amit a férj küldött rájuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.