Tüdőembólia ölte meg a hős buszsofőrt

tüdőembólia
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 11. 04:20
Megmentette utasai életét az a sofőr, aki vezetés közben lett rosszul. Ferenc utolsó erejével leállította a járművet, majd meghalt.
L. E.

Már csak egyetlen mécses jelzi a XV. kerületi Telkes utcában, hogy hétfőn szörnyű tragédia történt. Hiába küzdöttek ugyanis a mentősök hosszú órákig a 231-es busz sofőrjének életéért, már nem tudták megmenteni az 57 éves Ferencet.

Az évtizedek óta buszvezetőként dolgozó férfi vezetés közben lett rosszul, de még volt annyi lélekjelenléte, hogy biztonságos helyre kormányozza a járművet, majd ráborult a kormányra. Elôször az utasok próbálták meg újraéleszteni, majd megérkeztek a mentősök is.

– Én akkor értem ide, amikor már a mentősök próbálkoztak az újraélesztéssel – meséli egy szemtanú. – Legalább két és fél órán keresztül próbálkoztak, de sajnos nem jártak sikerrel. A busz utasai sokkos állapotban álltak a jármû mellett, rossz volt nézni.

Információink szerint amint megtudták a kollégái, hogy mi történt Ferenccel, megbeszélték: pénz gyűjtenek a családnak.

– Nagyon szerettem Ferit, rendes, a végletekig becsületes ember volt – mondja szomorúan a hős buszsofőr egyik kollégája.

– Imádta a munkáját, hosszú évekig a BKV-nál dolgozott, azután jött a VT-Arriva Kft.-hez. Szörnyű belegondolni, hogy bármelyikünkkel megtörténhet ugyanaz, ami Ferivel. Reggel elindult hazulról, de sosem ért haza. Két gyermek maradt árván utána – tette hozzá az egyik munkatársa. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.