Teljes titokban temetik el Ádámkát

titokban
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 02. 04:40
Továbbra sem tudja feldolgozni kisfia elvesztését Barbara. Ádámkát titokban szeretné eltemetni, a legszűkebb családi körben.
H. Á.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a negyedikről ledobott kisfiú családja képtelen megegyezni a gyermek temetésérôl. Pedig eleinte nem így volt, ugyanis a gyilkos apa, O. György családja felajánlotta az anyának: kifizetik a temetést.

– Ebbe bele is egyezett, és mi annak ellenére összedobtuk volna a pénzt, hogy Barbi azt kérte: ne legyünk ott – mondta a Borsnak Erzsébet, O. György egyik nővére. Később dupla fordulat következett be: az édesanya ugyanis már nem kért a segítségből – helyette barátai kezdtek el gyűjtést szervezni az interneten a szertartásra –, majd Erzsébet már azt üzente lapunkon keresztül Barbarának: mégis el szeretnének menni Ádámka utolsó útjára. Eközben a Bors úgy értesült: teljes titokban készül Barbara és édesanyja, Valéria a gyászos eseményre. Még a tragédia helyszínén, az Attila úti házban sem sejti senki a pontos időpontot és helyszínt.

– Több szomszéd is érdeklődött, de nem kaptak választ – mondja az egyik lakó.

A család ügyvédjétől, Berényi Andrástól azonban megtudtuk: a rendőrségi vizsgálat végéig biztosan nem helyezik végső nyugalomra a picit, akin az ilyenkor szokásos eljárás szerint boncolást is végeznek. Ezután kerülhet sor a szertartásra.

Barbara addig viszont semmivel sem akar foglalkozni, csak a gyászával. Még a jogi képviselőt is arra kérték: addig ne kezdje el a munkát, amivel megbízták.

– Arra kértek fel, hogy vizsgáljam meg: van-e felelőse Ádámka halálának. Előbb azt kell megnézni: van-e, aki hibázott? Ha igen, felelősségre lehet-e vonni? Ha pedig nincs személyi felelősség, akkor hol van a rendszerben olyan hiba, amin változtatni kell. Ha ilyet találunk, akkor akár törvénymódosítást is kezdeményezünk – magyarázta Berényi, aki cáfolta a sajtóban megjelent azon állításokat, amelyek szerint Barbara arra készülne, hogy beperelje az államot. – Ilyenről szó sincs, ez egy csúsztatás. De a felelősöket meg szeretnénk találni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.