Azt követően, hogy Simicska Lajos arról beszélt a Népszavának a reklámadó tervezett csökkentése miatt médiaháború indulhat, az érdekeltségébe tartozó médiabirodalom teljes vezetői kara lemondott. És elszabadult a pokol.
Simicska Lajos mondatai a mai nappal kapcsolatban:
- Maga is most olvasta a közleményt, hát én is. Kurvára meglepetésként ért, ezért ha megbocsát, akkor most leteszem és megpróbálom kideríteni, hogy mi történt. (Index)
- Amíg én vagyok, minden van. Folytatom a háborút és mindenkit kibaszok. (Origo)
- Éppen most közölték velem egy órája, hogy a teljes menedzsment felmondott a médiánál, és éppen indulnék bemenni, lecserélni az egész médiát.
- Bayer Zsolt egy geci. A geci egy állandó jelzője ennek a görénynek, tehát nyugodtan lehozhatja, miután ilyet nyilatkozott rólam, majd akkor nyilatkozzon, ha megadta a tartozását felém. Sok-sok millióval tartozik.
- Orbán Viktor áll a hátbatámadás mögött. Az is geci. Azt is leírhatja.
- A háború az olyan, hogy vagy ez esik el, vagy az. A tököm tudja. Majd a végén valaki elhullik, nem? Kinyírnak, lelőnek, elüt egy autó. Engem is le lehet lőni. Na, ezt hozza le nyugodtan, a viszont látásra, de mennem kell, mert nincsen főszerkesztőm… Hirtelen most sok embert kell kineveznem. (Hír24)
Simicska lesz a Hír TV elnöke
Simicska Lajos az Átlátszónak adott rövid interjújában elárulta, hogy kik lesznek az új vezetők. A Hír Televízió elnöki teendőit személyesen ő látja majd el. A Magyar Nemzet irányítását pedig az eddigi főszerkesztő-helyettes, D. Horváth Gábor veszi át. A Lánchíd Rádió főszerkesztője Schlecht Csaba lett. Elmondása szerint mindegyik független médium lesz.
Leléptek a vezérek
A Bors munkatársa a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, a Hír TV és Class FM szerkesztőségének otthont adó irodaházból jelentette: a teljes magyar sajtó megejelent a helyszínen, mindenki Simicska Lajosra vár, aki két órája mondta egy interjúban, hogy a helyszínre tart. Az újságírók a portán várakoznak. A lemondott vezérkar tagjai korábban távoztak.
Nem beszélnek az újságírók
Több munkatárs is elhagyta kora délután a Magyar Nemzet szerkesztőségét, de beszélni egyikük sem akart a sajtó munkatársaival, akik közben egyre többen lettek, már a nagyobb televíziók is a helyszínen vannak. Olyan hírek is felröppentek, hogy Simicska Lajos bármelyik percben megérkezhet, de egyelőre nem látták a szerkesztőségnél a vállalkozót.
Égnek a vonalak
A Bors információi szerint folyamatosan hívják az olvasók a Magyar Nemzet szerkesztőségét. Sokan azon aggódnak, hogy megjelenik-e egyáltalán az újság szombaton. A lap egyik munkatársa szerint biztosan, bár nagy odabent a feszültség és mindenki folyamatosan telefonál, a munkát elvégzik.
Felmondanak?
Információink szerint a Magyar Nemzet több munkatársa is fontolgatja felmondását, de a távozó vezetés arra kéri a dolgozókat, hogy ne lépjenek ki. Simicska Lajos azóta sem érkezett meg a szerkesztőségbe.
Hallgat a Fidesz
Próbáltuk elérni a kormány és a párt prominens tagjait is, többen nem vették fel a telefont, vagy nem akartak nyilatkozni. Mások csak néhány szóban reagáltak az ügyre:
Rogán Antal
Gondolkodási időt kért, de nem szólalt meg.
Kerényi Imre
- Kérek tornából felmentést, nem érek rá.
L. Simon László
Mérhetetlenül megdöbbentett, hogy ilyen hangnemben nyilatkoztak a miniszterelnökről. Szeretném leszögezni: Magyarország miniszterelnöke senkivel sem háborúzik.
A Fidesz alapítói közül is sokakat kerestünk, de nem sikerült megszólaltatni senkit.
Kósa: a Fidesz nem szól bele
A Fidesz ügyvezető alelnöke a Klubrádiónak nyilatkozott a Simicska-ügyről. Szerinte egy munkaügyi vita folyik egy magán médiavállakozásban. A Fidesz a történtekhez nem szól semmit, erről nincs álláspontjuk, nem is fogják kommentálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.