Aktuális

Mérgező céklától fuldokolt Alexander

L. E.

Létrehozva: 2015.02.24.

Élete legszörnyűbb óráit élte át Drimus Brigitta és férje, amikor a kórházban kisfiuk életéért küzdöttek az orvosok. Az édesanya előzőleg céklát adott vacsorára a kis Alexandernek.

Még pár nappal a történtek után is csak remegő hangon tud a kisfiával történtekről beszélni Drimus Brigitta.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a kisfiamnak mindenből a legjobbat adjam, ezért is döntöttem úgy, hogy csak a piacon frissen kapható ételeket adom neki – mondja Brigitta. – Boldog voltam, hogy kaptam céklát, tudtam, mennyire egészséges. Házilag megcsináltam bébiételnek, kevertem hozzá pici krumplit is. Vacsorára adtam neki úgy nyolc óra körül. Fél kilencre először a szája lilult be, majd az egész teste. Közben erőtlen, bágyadt volt, nem nagyon fogta már fel, mi történik körülötte.

Brigittáék hívták az ügyeletet, de ők azt javasolták, inkább induljanak el autóval a kórházba, nehogy baj legyen a várakozás miatt. Amint a család beért a kórházba, az orvosok azonnal elvették az édesanya kezéből a kis Alexandert.

– Rohantak vele az orvosok, és azt ordították, hogy kék kód. Nem tudtam, mit jelent ez, de éreztem, nagy a baj. Később megtudtam, ez az életveszélyes helyzetet jelenti náluk – eleveníti fel a szörnyű pillanatokat az édesanya. – A gyerek körül három doktornő és öt ápoló állt, és nagy nehezen stabilizálták az állapotát. Vért vettek tôle, amit azonnal kielemeztek a laborban, és ekkor derült ki, hogy a nitrát és a nitrit koncentrációja is nagyon magas a vérében. Ha csak pár perccel később hozzuk be, lehet, hogy már nem él a kisfiam.
Alexander nitrátszintje 55,2% volt, 70%-tól halálos a mérgezés. A kisfiú amint megkapta az ellenszérumot, jobban lett, a szülők másnap haza is vihették a kórházból. Brigitta és férje nem hagyta annyiban a dolgot, elvitte bevizsgáltatni a céklát, és kiderült: a megengedett négyszerese volt a nitrát- és nitritszint a zöldségben.

– Az ÁNTSZ munkatársaival elmentünk arra a piacra, ahol vettem a céklát, és kiderült, hogy ők egy őstermelőtől vásárolták. Ezen a piacon már nem lehet kapni ebből a céklából, de bárhol máshol még a polcokon lehet – mondta Brigitta.

Dr. Bense: nagyon vigyázzanak!

Dr. Bense Tamás orvos arra figyelmeztet minden szülőt, hogy nagyon vigyázzanak a piacon kapható zöldséggel és gyümölccsel.

– Nincs párja a napon érlelt, kertben termett árunak, de télen, amikor sok a külföldről behozott vagy a melegházban termelt, ellenőriz­hetetlen zöldség-gyümölcs, lehet, hogy jobb, ha az anyák a szigorúan ellenőrzött, üveges bébiételt adják a kicsiknek – javasolja az orvos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715107211
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715107211
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195816_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197740_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715107211
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715107211
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715107211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715107211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715107211
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos