Erika magával vitte volna gyerekét a halálba?

öngyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 22. 09:45
Bors

Jobban van az a 49 éves nő, aki 20 esztendős, fogyatékkal élő lányával együtt került be a győri Petz Aladár Kórházba február 11-én mérgezéses tünetekkel – értesült a Bors.

A körülmények egyelőre tisztázatlanok, de a Kisalföld szerint valószínű, hogy az anya öngyilkosságot akart elkövetni, és magával akarta vinni a halálba a lányát is. Állítólag az egyik családtag mondta el az orvosoknak, hogy üres nyugtató-gyógyszeres leveleket talált a házban.

– A kórháztól a rendőrség egyelőre nem kapott hivatalos értesítést az esetről – tudtuk meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától. Próbáltuk tegnap megkeresni a győri kórház orvosigazgatóját, hogy megtudjuk, miért nem szóltak a rendőrségnek, azonban nem jártunk sikerrel, mivel jelenleg külföldön tartózkodik.

A Bors információi szerint az Erika keresztnevű 49 éves édesanya eddig kitartóan gondozta fogyatékkal élő lányát. Az asszony korábban egészségügyi szakiskolában végzett. Úgy tudjuk, a család rendezett körülmények között él. Az anya „ápolásin” volt eddig a lányával, az apa keresetéből éltek.

Az anyát és lányát is a kórház intenzív részlegén kezelték, ahol lélegeztető gépekre kötötték őket, de az utolsó hírek szerint már mindketten jobban vannak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.