Január 7-ei számában a Bors elsőként közölte a felkavaró ügy részleteit. Mint arról beszámoltunk: a Budapesti Fegyház és Börtön állományában dolgozó Gy. Istvánt 2013. november 11-én vették őrizetbe. A vád szerint a férfi nyolc éven át szexuális viszonyt folytatott nevelt lányával. 2005-ben fajtalankodott először a kislánnyal, akivel elhitette, hogy a szexuális aktus helyénvaló magatartás egy apa-lánya viszonyban. Ekkor a gyermek mindössze 8 éves volt. Gy. István szexuális étvágya folyamatosan nőtt az évek során. A létező összes módon és helyszínen szexelt a tinédzserkorba lépő lánnyal. Előfordult, hogy a másodállást is vállaló férfi a munkahelyén tette magáévá a gyermeket, de autóban, kutyakennelben, disznóólban is sor került aktusra. A vádlott a telefonjával összesen 35 pornográf felvételt készített a gyermekről, ezeket később az igazságügyi szakértő megtalálta.
A főtörzsőrmester őrizetbe vétele őszinte megdöbbenést váltott ki kollégái körében. A férfi szolgálati kutyavezetőként tevékenykedett, szakmájában kiváló eredményeket ért el. Országos versenyeket nyert.
Amikor tegnap a törvényszék folyosóján rabláncon elővezették Gy. Istvánt, a férfi kabátjával takarta el arcát. A tárgyalóban már nem „álcázhatta” magát. A holtsápadt férfi megtört ábrázattal ücsörgött a vádlottak padján. Szegedi Gyöngyvér bírónő zárt tárgyalást rendelt el, miután a vádhatóság képviselője és a megrontott gyermek mellé kirendelt gondnok is erre tett indítványt. A bírónő a lány emberi méltóságának megőrzése érdekében döntött a így, ám az ítélethirdetés egyes részei nyilvánosak lesznek.
Tegnap a bíróságon megjelent a lány vér szerinti édesapja is, a jobbikos Kormány Sándor. A férfi ellen eljárás indult a Magyar Gárda újraszervezése miatt. Kormányt – az Új Magyar Gárda budapesti kapitányaként vált ismertté – első fokon felmentették.
Kormány most az Országgyűlési Hivatalában dolgozik. A tavalyi önkormányzati választásokon a Jobbik színeiben képviselőjelölt volt egy kőbányai választókerületben. Kormány nemtetszését fejezte ki a zárt tárgyalás elrendelése miatt, mint mondta, szerinte ezzel csak a bv-s mundérbecsületét védik. Bővebben nem kívánt nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.