Az első, 3,9-es erősségű – 7 óra 43 perckor történt – rengést követően a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére Szécsényből érkezett az első földrengéssel kapcsolatos bejelentés. Ezután késő estig összesen 57 jelzés érkezett a megye 26 településéről, köztük Salgótarjánból, Pásztóról, Balassagyarmatról, Bátonyterenyéről is.
Ezek elsősorban csak a földrengés észleléséről szóltak, kisebb-nagyobb kárral kapcsolatos bejelentéseket 21 óráig 11 esetben regisztrált az igazgatóság ügyelete. Nagylócról és Salgótarjánból egy-egy, Magyarnándorból, Ludányhalásziból és Szécsényből kettő-kettő, Bátonyterenyéről három kárbejelentés érkezett. Ezek jellemzően a padló megrepedéséről, vakolathullásról számoltak be.
Egy esetben kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk: Magyarnándorban veszélyesen megdőlt egy kémény, amit a berceli katasztrófavédelmi őrs munkatársai visszabontottak. A ház így fűtés nélkül maradt, a három lakót ideiglenesen a rokonok szállásolják el. Önkormányzati és egyházi intézményből nem jeleztek károkat.
Biztonsági okból napközben az igazgatóság munkatársai a térség víztározóinál helyszíni szemléket tartottak, felvették a kapcsolatot a veszélyes üzemek, a köz- és a vasúti közlekedés, valamint a gáz-, víz-, távhő- és áramszolgáltatás szakembereivel. A szemlék és az egyeztetések során kiderült: a létfontosságú közművek zavartalanul működtek.
A reggeli után délben 4,0-es erősségű, délután 3,1-es, este 2,8-as magnitúdójú földrengés volt. Internetes források szerint a földrengést érzékelték a szlovákiai Füleken (Fil'akovo), illetve Heves megye zagyva-völgyi részének településein is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.