Kétezer falusit gyilkoltak le Nigériában

mészárlás
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 10. 21:00
Becslések szerint közel kétezer embert – köztük rengeteg gyereket – gyilkolt meg a Boko Haram nevű dzsihadista terrorszervezet a Nigéria északkeleti részén fekvő Baga városában és a környező falvakban.
Bors

– Ez lehetett a szervezet eddigi legvéresebb akciója. Napokig tartott a népirtás. Az áldozatok főleg azok a gyerekek, nők és idősek voltak, akik nem tudtak elég gyorsan elszaladni a várost járó halálbrigádok elől – közölte az Amnesty International.

A helyi beszámolók pokoli képet festenek le: a város kiürült, mindenhol füstölgő romok, az utcákon és a környező bokrokban oszlásnak induló hullák hevernek.

A Boko Haram 2009 óta van aktívan jelen Nigériában. Tagjai templomokat, iskolákat, köz­épületeket támadnak meg. Tavaly áprilisban iskolásokat ejtettek foglyul, köztük kétszáz diáklányt, akikről azóta sincs semmi hír.

Az iszlamista csoport korábban kijelentette: céljuk, hogy az iszlám erkölcsi és vallási vezérelvét, a saríát elterjesszék Nigériában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.