A Charlie Hebdo szerkesztőségében 12 emberrel végző Kouachit fivéreket 2011 és 2014 júniusa között szoros megfigyelés alatt tartotta a francia titkosszolgálat, miután kiderült, hogy Said 2011 nyarán átlépte a jemeni határt.
Öccsét, Chérifet 2011 november és 2013 vége között lehallgatták. A megfigyeléseket azután szüntették meg alig 7 hónappal ezelőtt, hogy semmilyen gyanús jelet nem mutattak a testvérek.
Vállalta a gyilkosságot
A párizsi kóser élelmiszerboltban négy áldozattal járó túszejtést Amedy Coulibaly hajtotta végre. Előtte egy rendőrnőt lelőtt, egy utcaseprőt megsebesített. Róla semmit sem tudtak a francia szolgálatok, mert nem járt külföldi kiképzésen. Pedig egy hétperces videóban fegyverével pózolva élteti az Iszlám Államot, majd a később bekövetkező merényletekről beszél, néhány gyilkosságot előre magára is vállal.
Zsebre vágta a kezét
Egy nem túl előnyös fénykép került fel Orbán Viktor Facebook-oldalára. A párizsi, áldozatokra emlékező felvonulás kezdete előtt a magyar miniszterelnök külföldi politikusokkal fotózkodott. A többiekkel ellentétben Orbán zsebredugott kézzel, kigombolt zakóval pózolt. Görög Ibolya protokollszakértő szerint ez illetlenség, amire figyelnie kellett volna Orbánnak vagy kíséretének.
Főtestőr állt mögötte
A felvonuláson rendkívül biztonsági intézkedésekre volt szükség, hiszen mintegy 40 állam-, és kormányfő menetelt szorosan egymás mellett. Az elől vonuló Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jobbján egy testőr haladt, de a többi politikus közelében is észre lehetett venni a biztonsági embereket. Orbán mögött a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója, Hajdú János lépdelt.
Ő korábban Orbán személyi testőre is volt, de a TEK a Borssal közölte: Hajdú nem a miniszterelnöki védelem vezetőjeként, hanem a magyar delegáció tagjaként vett részt a párizsi felvonuláson. Azt, hogy kik és mennyien védték Orbánt, nem árulták el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.