Elképesztő: kiemelte hasából lányait az anya

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 23. 14:00
Gerri Wolfe-nak már kilenc gyermeke született, és azt szerette volna, ha ikerlányai világrajövetele kicsit más lenne, mint a korábbiak. Összejött neki.
Bors

Három nappal 2014 karácsonya előtt egészséges ikerlányoknak adott életet Gerri Wolfe.

A szülés, beleértve a császármetszést is már rutin volt a 41 éves ausztrál nőnek, így amikor az orvosok azt mondták, hogy megint műtéti úton kell világra segíteni a gyermekeit, az asszony kicsit elkeseredett.

– Kilenc gyermeket szültem, ötöt császárral, úgyhogy valami mást akartam, de a természetes mód szóba sem jöhetett, mert komplikációk merültek fel. Olvastam a neten az anyai közreműködéses császármetszésről, és megkérdeztem az orvosomat, lehetséges-e. A férjemmel ellentétben a newcastle-i doktor nem ellenkezett – mesélte nevetve Gerri.

– Mondtam neki: az én testem, az én szülésem, az én gyerekeim – érvelt az asszony. – Úgy indult, mint bármelyik epidurális császározás, csak épp teljesen fertőtlenítettek, s addig nem mozdulhattam, míg nem szóltak: hajoljon előre, és fogja meg a gyermeket! Először Matildát vettem ki a hasamból, majd egy perccel később jött Violet – mesélt az anya a különleges pillanatról, amit egy profi fotós, Simone Harvey megörökíthetett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.