Elképesztő helyre szorult be a nightclubban

ír
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 20. 22:30
Miután kirúgtak a szórakozóhelyről egy fiatal fiút, újra megpróbált bejutni. Sikerült is, de megint kidobták. Harmadszorra már nem akármilyen útvonalat választott!
Bors

A szellőzőnyíláson szeretett volna bejutni az ír Hugh McMahon Ausztrália egyik szörfparadicsomának nightclubjába. A kétségbeesett cselekedetre azért volt szüksége, mert az éjszaka folyamán kétszer már kirúgták,

Első alkalommal azért, mert a fiú annyira berúgott, hogy elaludt a kanapén. Nem sokkal később valahogy sikerült visszajutnia, a biztonságiak vették észre, ahogy ropja a táncparketten, viszont továbbra sem akarták a helyszínen látni a teljesen elázott, mattrészeg fiút.

Miután másodszor is kidobták, újabb kétségbeesett kísérletet tett a bejutásra, de ezúttal már a tetőn keresztül próbált meg behatolni a helyiségbe. Sikerült is eljutnia a szellőzőnyílásig, ám sajnálatos módon beragadt. A klub dolgozói ezért kénytelenek voltak kihívni a tűzoltókat, akiknek hajnali fél kettőkor sikerült kimenteni a pórul járt tinit.

Az ír srác 12 hónapos munkára érkezett Ausztráliába. Az országból ugyan nem utasítják ki, de kénytelen komoly kártérítést fizetni a szórakozóhely tulajdonosának.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.